Látnivalók

A Nyírség szelíd dombjai, erdőkkel és ligetekkel tagolt szép tájai közt bújik meg a festői Nyírbátor. A város a régió egyik műemlékekben leggazdagabb települése, mely sétányaival, történelmi belvárosával és a hangulatos Sárkány Wellness és Gyógyfürdővel évről évre egyre több látogatót vonz. 

Továbbiak
Megtekint

Sárkány Wellness és Gyógyfürdő

A 2010-ben épült Sárkány Wellness és Gyógyfürdő a rendkívül hatásos, és gyógyászati célokra is alkalmas Báthory gyógyvíznek köszönhetően igazi termál paradicsom a pihenni és gyógyulni vágyók számára.

Megtekint

Bátori Várkastély és Panoptikum

A várkastélyról- melyet a Báthori család épített - először 1549-ben tesznek említést, a XVIII. századra erősen romos állapotba került.

Megtekint

Református Tempom

A nyírbátori református templom az ország egyik leglátogatottabb műemléke. A templom építtetője Báthori István erdélyi vajda és országbíró, aki jelentős szerepet játszott a várkastély és a minorita templom építésében is.

Megtekint

Látogatóközpont és lovarda

A fürdő mellett épült Látogatóközpont és a Fedeles Lovarda jól egészítik ki a fürdő és a kemping szolgáltatásait. A 200 m2-es látogatóközpont ideális családi és céges rendezvények, kisebb konferenciák helyszínének.

Megtekint

Báthori István Múzeum

A XVIII. században épült, egykori minorita kolostor gyönyörű épületében lévő múzeum 1957 óta számos érdekességet tartogat a látogatóknak. Vonzereje elsősorban az igen jelentős régészeti, történeti, néprajzi, fegyvertörténeti, képző- és iparművészeti gyűjteményeiben rejlik.

Megtekint

Minorita Templom és Kolostor

A református templommal azonos rangú és jelentőségű műemlék együttes a minorita templom és a kolostor. Minden adat arra mutat, hogy Báthori István erdélyi vajda volt az építtetője ennek a templomnak is.

Megtekint

Várostörténeti sétány

A Református és a Minorita templomot összekötő Várostörténeti sétányon az érdeklődők életnagyságú szoborillusztrációk segítségével ismerhetik meg Nyírbátor múltját - így a sárkánykultusz gyökereit.